Miért jó számomra, ha szellemi értékekben gazdag vagyok? Miért fontos az, hogy minél
műveltebb legyek, minél fogékonyabb mennél több dolog iránt? Ez a kérdés joggal vet ődhet fel az
emberben, különösen olyan korban, amikor a szellemi értékek becsülete folyamatosan csökken. Következ
őképpen válaszolhatunk. Minél több területen mennél műveltebb, fogékonyabb vagyok, annál számosabb
szál köt a léthez. Többfelől ismerhetem meg a világot, minél alaposabb a műveltségem, annál mélyebben.
Így rájövök arra, mennyire érdekes, gazdag, színes az élet. Tudatosodik bennem az is, hogy része vagyok.
Felfedezem, mennyi mindenre vagyok képes, milyen sokféle lehetőség vár rám. Könnyebben felismerem
értékeimet, jobban tisztelem, becsülöm magam. Ilyen módon ébredek ember voltom tudatára, elkezdem
magam igazán értékelni, szeretni. Természetesen a jól nevelt kisgyermek is tudja, mennyire fontos ő a világnak,
de ténylegesen a felnőttséghez közeledő fiatal értheti meg igazán, micsoda értéket jelent családja,
barátai, környezete, egyáltalán az emberek, a világ számára. Minél több dolog köt ugyanis a világhoz,
annál inkább otthon leszek benne. Kapcsolataim egymást erősítik, az egyik hatására a többi is mélyebbé,
kifinomultabbá válhat. Rájövök arra, hogy a képességeimmel, lehetőségeimmel mit érdemes leginkább
csinálnom. Meglelem a helyem. Teljes életet élek, úgy, ahogy emberhez méltó. Boldog leszek és kiegyensúlyozott.
Környezetemnek is az a jó, ha teljességre törekvő, boldogságra képes ember vagyok. Ennek két oka is
van. Talán a fontosabb az, hogy mintaként szolgálok másoknak. Mint tárgyaltuk, a minta adása és vétele
nem tudatos folyamat, kisgyermekhez hasonlóan, fiatalok, felnőttek is kapnak és vesznek át viselkedési
mintákat. Egy teljes élet élő ember sugároz, észrevétlenül is jobbá teszi a környezetében lévőket. Másrészt
ő jól tudja, része az egésznek. Ezért nem bánhat akárhogyan környezetével, az emberekkel, a természettel.
Felfogja, ha valami rosszat tesz, annak következményei lesznek, akkor is, ha nem azonnal kell azokkal
szembenézni. Ha egy embert becsapok, megröviditek, megalázok, ez az ember ezzel sérül, rosszabbként
hagy el, mint ahogyan hozzám került. Őt sértve létrontó vagyok, és a lét megromlása engem is sújtani
fog. Ha közvetlenül nem is, de a gyermekeimet és másokat igen. Tehát az egészben gondolkodó ember
természetesnek veszi azt, hogy úgy bánjon másokkal, amilyen módon szeretné, hogy vele is bánjanak.
Ahogyan a vallási parancs is tanítja. Életem talán legfontosabb jellemzője az, létezésem miként, milyen
irányba befolyásolta a világot, mennyire volt és van szükség reám. Mennyire lett a világ jobb, emberibb
azáltal, hogy itt voltam, vagyok.
Személyiségünket építő, éltető külső kapcsolatainkat a fát tápláló gyökérzethez hasonlíthatjuk. Ha az
éltető nedvekhez a fa nem juthat hozzá, mert nem fejlődött ki a gyökérzet, a fa nem nőhet meg, a magonc
hamar elszárad. Csak a minden irányba kiépül ő, a föld mélyére hatoló, teljessé fejlődő gyökérzet fejleszti a
fiatal fát vastag törzsűvé, hatalmas lombozatúvá. Ha a mag jó helyre hullott, a fa fejlődése biztosított. Termést
hoz, amíg csak szabott ideje le nem jár. Szabadságunknak köszönhetően személyiségünk fejlődésének
lehetőségei sokfélék. Kibontakozását mélyebb, alaposabb beágyazottságunk, kötődéseink teszik lehetővé.
Többféle lehetőségünk is van arra, hogy a világ számára áldássá válhassunk, de létünknek, fejlődésünknek
alapfeltétele, hogy bensőnk egyre gazdagabb, finomabb kapcsolatban álljon a külsővilággal, annak teljességével.
Csak a világ egészére hangolódva, a kínai fogalom szerint a tao útján járva adhatunk magunk is
helyes válaszokat, kaphatja meg tőlünk a világ azt, amivel gazdagíthatjuk.
