A terhes nő hasában két baba beszélget. Az egyik kérdezi a másiktól: 
-Te hiszel a születés utáni életben? 
-Természetesen. A születés után is valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik. 
-Butaság! Semmiféle élet nem létezik a születés után! Egyébként is, hogyan nézne ki: 
-Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és a szájunkkal eszünk majd. 
-Hát ez ostobaság! Lábon menni nem lehet. Szájjal enni? Ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid. 
-De, de valami biztos lesz! Csak valószínűleg minden egy kicsi másképpen, mint ahogy itt hozzászoktunk. 
-Dehát onnan még senki nem tért vissza! A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben... 
-Én pontosan nem tudom, milyen lesz ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a Mamát, és Ő majd gondoskodik rólunk. 
-A Mamát? Te hiszel a Mamában? S szerinted Ő mégis hol van? 
-Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk. 
-Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is. 
-Nos de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogyan énekel, és azt is érezzük, ahogyan simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi Élet még csak ezután vár ránk...

--------------------------------------------------------------------------------

Persze ez csak példának jó...mert azért a halállal mégiscsak megszűnik a folyamat, ami fogantatáskor kezdődött...a születés alatt is folyamatban volt ugyanaz az élet, de a halállal vége mindennek. Ezért más. De jó :)